 |
Közös tűzoltóállomás és tűzoltószertár felújítása
A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület vezetése, valamint városunk vezetése is már 2002 óta kereste a lehetőségeket szertárunk javításának, átépítésének, esetleges bővítésének pénzügyi lefinanszírozására. Európai Uniós támogatásokkal foglalkozó szakemberekkel karöltve szintén kerestük a lehetőséget egyes építési munkálatok uniós alapokból való átfinanszírozására, de sajnos ezt is eredménytelenül.
Majd 2007-ben jelent meg az első lehetőség, amikor a kormány elfogadta az ún. „A Tűzoltó és Mentőtestület és a községi tűzoltó testületek új területi erő és eszköz elosztását” és ehhez kapcsolódva elfogadta azon tűzoltóállomások és tűzoltószertárak jegyzékét, melyek pénzeszközökre pályázhatnak a Régiófejlesztési hivatalnál az ún. „ROP 4.2 Nem haszonorientált mentőszolgálatok infrastruktúrája” Regionális működési programból. Ezen jegyzék tartalmazta Somorját is.
Városunk pályázatot adott be 2009 októberében, melyet elfogadtak, így 2010 júliusában kezdetét vehették az építési munkálatok. A pályázat elfogadott összege 657.981,31 Euró volt, melyből 5%-ot városunknak önrészként kellett vállalnia.
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A felújítás javításokra és bővítésre összpontosít. A javítások során nagy hangsúly van fektetve az épület működtetése során felhasznált energiák csökkentésére, nyílászárók cseréjére és a homlokzat felújítására.
A bővítés egy tűzoltó technika tisztítására szolgáló helység és egy szennyeződés mentesítő helység, valamint egy személyi felszerelés tisztítására szolgáló helység és egy csúszó akna építésére összpontosít. Továbbá a tetőszerkezet átépítése ún. nyerges tetőre, majd ennek beépítése biztosítja majd az említett tűzoltószertáraknál megkövetelt előírások teljesítését is (szociális- és pihenő helységek bővítése, védő felszerelésnek mosoda és szárító helység, gázvédelmi helység, kiképzőhelység és raktárak létrehozása). Mindezen helységeknek természetesen minimális felszereltséggel kell majd rendelkezniük, például olyan technikai eszközökkel, mint az épület elektronikus biztonsági rendszerrel való ellátása, fényjelző berendezések riasztáshoz, házi rádióbemondó, valamint a mosoda és szárító helységek felszerelése.
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A tűzoltószertárral felújításával kapcsolatos kiadások természetesen sokkal nagyobbak, mint általában (egy oktató- vagy szociális intézménynél), mivel egy ilyen épületnek átlagon felüli követelményeknek kell megfelelnie (például a garázsokban páncélozott talaj, a tűzoltó gépjárművek kipufogógázának speciális elszívó rendszere, az épület vészvilágítása, stb.)
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Tűzoltóink a szertár udvarán átmeneti raktárakat hoztak létre, ahová áthelyezték az bútorok egy részét, felszerelést és eszközöket, hogy az építést kivitelező vállalat zökkenőmentesen végezhesse a munkálatokat. Tűzoltóink az júliusi és az augusztusi hó folytán több száz órát dolgoztak le ezeken és más munkálatokon is - jóval többet, mint a kivitelező vállalat munkatársai összesen. Sajnos meg kell jegyezni, hogy az építési munkálatok kivitelezése nagyon lassan és akadozva megy, sőt a kivitelezővel való együttműködés is nehézkes. Ilyen feltételek mellett nagyon nehéz biztosítani a tűzoltóság sima működtetését és a szolgálat teljesítését. Ezen negatív tapasztalatból egyértelműen megállapítható, hogy mennyire fontos a kivitelező vállalat megválasztása.
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
vissza a galériába
|